Minden egyes nap egy 70 éves nyugdíjas felkereste ugyanebben a hentesüzletet, és negyven kilogramm marhahúst rendelt.
A hentes, akit meglepett a hatalmas rendelés, egy nap úgy döntött, hogy utánajár, mit is csinál valójában a nő ennyi hússal, és amit talált, az minden képzeletét felülmúlta.
Az idős asszony kicsi és görnyedt volt, egy elnyűtt kabátba burkolózva, ráncos kezével egy horpadt fémkocsi fogantyúját szorongatta. „Negyven kiló, mint mindig” – válaszolta, miközben egy rendezett bankjegyköteget csúsztatott át a pulton.
A fiatal hentes csendben mérlegelte a hússzeleteket, képtelen volt leplezni a meglepetését. Negyven kilogramm – minden egyes nap. Először azt hitte, hogy egy nagy családot etet, de ahogy teltek a hetek, a megszokott rutin nem változott.
A nő alig szólt, soha nem nézett a szemébe, és furcsa, fémes szagot árasztott, ami a rozsdára és a rothadásra emlékeztette. Hamarosan suttogások kezdtek bejárni a piacteret:
– „Biztos egy csapat kutyát etet.”
– „Nem, hallottam, hogy valahol titkos étkezdét üzemeltet.”
– „Talán van egy fagyasztóban tele hússal télire.”
A hentes elhessegette a pletykákat, de a kíváncsisága emésztette. Végül egy fagyos estén úgy döntött, hogy követi.
Megvárta, amíg a nő elmegy, nehéz kocsiját vonszolva a hófödte utcákon. A nő lassan, de céltudatosan mozgott a város széle felé. Elhaladt egy sor elhagyatott garázs mellett, és végül megállt egy régi, omladozó gyárnál, amely több mint egy évtizede bezárt.
Beosont a hússal, eltűnve az árnyékban. Húsz perccel később újra bement – üres kézzel. Másnap ugyanez történt.
A harmadik este, képtelenül összeszedni magát, a hentes beosont utána. A levegőt nyugtalanító szag töltötte be – vér, vas és valami vad. Aztán egy halk morajlást hallott, amitől libabőrös lett a bőre.
A fal repedésén át bekukucskálva megdermedt.
A barlangszerű csarnokban négy hatalmas oroszlán állt, aranyló szemeik a halvány fényben ragyogtak. Csontok és húsdarabok hevertek szerteszét a padlón. A sarokban, egy rongyos karosszékben ült az idős asszony, simogatta az egyik állatot, és halkan motyogott:
„Nyugi, drágáim… hamarosan újabb harcotok lesz… az emberek itt lesznek, hogy nézzék…”
A mészáros hátraesett, elakadt a lélegzete. Az egyik oroszlán felordított, megremegtetve az egész épületet. Az idős asszony megragadta a fejét.
„Mit keresel itt?!” – suttogta, hangja inkább állatias volt, mint emberi.
A mészáros rémülten kirohant, és hívta a rendőrséget.
Amikor a rendőrök megérkeztek, kiderült az igazság. A nő egykor zoológus volt, aki több oroszlánt is elfogott a helyi állatkert bezárása után, „hogy ne éhezzenek”. Idővel azonban a kétségbeesés és a kapzsiság eltorzította az indítékait.
