Egy nyugdíjas minden nap talált egy friss, celofánba csomagolt kenyeret a verandáján. Fogalma sem volt, honnan származik a kenyér, és amikor értesítette a rendőrséget, döbbenten állt meg.
Minden reggel, pontosan ugyanabban az időben, a nyugdíjas kilépett a háza verandájára, ahol ugyanaz a furcsa ajándék várta: egy friss, celofánba csomagolt kenyér. A csomagon egy élénk színű címke díszelgett egy ismeretlen bolt nevével.
A név ismeretlenül hangzott, mintha egy másik országhoz tartozna, és az öregember azonnal megérezte, hogy valami nincs rendben. Először gondolta úgy, hogy talán a szomszédai aggódnak – valaki észrevette a magányát, és úgy döntött, hogy segít a bevásárlásban. Még egy kicsit meg is hatódott, de mégsem ette meg a kenyeret – valami belül azt súgta neki, hogy az ingyen ajándékok sosem véletlenszerűek.
Másnap ugyanaz a történet megismétlődött: ugyanaz a kenyér, ugyanabban a csomagolásban, ugyanazon a helyen.
Aztán arra gondolt, hogy talán a szociális szolgálat elindított valami új programot a nyugdíjasok támogatására. De a furcsa az volt, hogy egyik szomszédja sem említette, és ő sem kapott értesítést.
A harmadik napon a férfi idegei feladták. Minden aggasztotta: az azonos időpont, a kenyér szokatlan eredete. A hóna alá csapta a kenyeret, és elment a legközelebbi boltba. Odament az eladónőhöz, és megkérdezte: „Hozod nekem ezt a kenyeret? Talán valami új akciót futtatsz?” A nő úgy nézett rá, mintha megőrült volna. „Mit beszélsz, nagypapa? Nincsenek akcióink vagy jótékonysági szervezeteink.
Csak kenyeret árulunk, nem házhoz szállítunk” – csattant fel. Az öregember még kétségbeesettebben távozott a boltból. És minél többet gondolt rá, annál szorongásosabb lett. Már attól is félt, hogy akár csak megérintse a kenyeret – mi van, ha valamivel átitatják?
Mi van, ha valaki megpróbálja megmérgezni? A negyedik reggel úgy döntött, hogy másképp közelíti meg a dolgot. Elővett egy régi videokamerát a kamrából, olyat, amilyet valaha családi összejöveteleken használt, és beállította, hogy a verandát filmezze. És amikor aznap reggel megnézte a felvételt, majdnem megállt a szíve.
A képernyőn tisztán látszott egy kis drón, amely hajnali négy órakor csendben közeledett a házához, a veranda felett lebegett, óvatosan leejtett egy zacskó kenyeret, majd elrepült. A nyugdíjasnak elállt a lélegzete. Minden még rémisztőbbé vált: ez már biztosan nem a szomszéd vagy a szociális szolgálat volt. Ez valami más volt.
Remegő kézzel összepakolta a holmiját, és elment a rendőrségre. Aztán valami szörnyűséget hallott.
Kiderült, hogy egy új startup cég úgy döntött, hogy tesztel egy szokatlan kenyérkiszállítási rendszert.
És a címe történetesen benne volt az ügyféladatbázisukban. Mindez azért történt, mert néhány nappal korábban a nyugdíjas, miközben megpróbálta megnézni az időjárás-előrejelzést a telefonján, véletlenül rákattintott egy hirdetésre, és havi kenyérkiszállítási előfizetésre jelentkezett. Maga sem értette, hogyan történt – úgy tűnt, mintha egyszerűen „rossz gombra kattintott volna”. De valójában egy próbacsomagra iratkozott fel.
Amikor az öreg meghallotta a magyarázatot, vagy megkönnyebbülten felsóhajtott, vagy teljesen dühös lett. Visszafizették a pénzét, és lemondták az előfizetését, de a kellemetlen érzés megmaradt. És még mindig nem tudta rávenni magát, hogy megkóstolja az otthoni kenyeret – a kenyerek túl baljóslatúnak tűntek.
